Igazságtalanul bántak Magyarországgal! – CDU-s képviselő a Mandinernek

Knut Abrahammal Németország és Magyarország kapcsolatáról, valamint hazája jogállamisági kérdéseiről és új Ukrajna-politikájáról beszélgettünk. Interjúnk.

Az eddigiekhez képest még többen vettek részt a PEGIDA újabb, iszlám elleni tüntetésén. Ismét megjelentek az ellentüntetők is.
A középületek világításának lekapcsolásával válaszoltak több német városban a bevándorlók elleni tüntetésekre hétfőn. Az elsötétítés mellett a többi között Kölnben, Berlinben szerveztek felvonulásokat. Ez volt az első alkalom, hogy a nemrég kibontakozott, PEGIDA mozgalom ellen tüntettek. Az Euronews helyszíni tudósítója szerint a berlini tüntetéseken a befogadáspártiak tízszer annyian voltak, mint a bevándorlóellenes demonstrálók.
Drezdában is tüntetett a PEDIGA, ott több mint 18 ezren vették részt a megmozduláson.
Angela Merkel újévi beszéde után hétfőn, a belügyminiszter születésnapján ismét hitet tett az idegen-gyűlölet leküzdése és Németország bevándorlási politikája mellett.